/>
1

 

 

AZ EURÓPAI THAI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alulírott Alapítók a Ptk. 61. § (3) bekezdése alapján létrehozták a Magyarországi Thai Masszázs
Szakmai Egyesületet. A Magyarországi Thai Masszázs Szakmai Egyesület 2012. december 01-i
közgyűlése az alapszabályát elfogadta; majd alapszabályát a 2013. április 23-án megtartott, újabb
alakuló közgyűlésén kijavította, majd a Budapest Környéki Törvényszék 5.Pk.60.435/2012/4. sz.
végzésével, TE 6472 szám alatt nyilvántartásba vette. Ezt követően, az Egyesület alapszabályát
2013. év július hó 2. napján megtartott közgyűlésén módosította, és a változásokkal (kurzív betűkkel
szedve) egységes szerkezetben a következő szövegezés mellett rögzíti:

I.

Az Egyesület adatai

1. Az Egyesület neve: EURÓPAI THAI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI EGYESÜLET

2. Az Egyesület székhelye: 2083 Solymár

3. Az Egyesület működési területe: Magyarország

II.

Az Egyesület célja és feladatai

1. Az Egyesület célja: a thai kultúra, a thai gasztronómia és a thai masszázs népszerűsítése
hazánkban.

2. Az Egyesület céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és
gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik az Egyesület eredményes
működését és céljainak megvalósítását.

3. Az Egyesület céljai megvalósításához szükséges anyagi feltételek megteremtése érdekében a
jogszabály előírásai szerint gazdasági, vállalkozási tevékenységet folytathat, gazdasági társaságot és
alapítványt hozhat létre, ilyenbe tagként beléphet.

4. Az Egyesület feladatai:

- tagjai közös érdekeinek képviselete és védelme;

- tagjai tevékenységének szükség szerinti összehangolása;

- tagjai munkájának segítése, egyes feladatainak közös szervezetben történő ellátása;

- információszerzés és -közlés a tagok részére, a tervszerű működéshez szükséges
feltételek megteremtése és biztosítása;


- kapcsolatok létesítése és fenntartása a hasonló tevékenységet folytató külföldi
egyesületekkel, szervezetekkel;

- a közös célok megvalósítása érdekében gazdasági-vállalkozási, oktatási, marketing és
egyéb tevékenység folytatása.

III.

Az Egyesület tagsága

1. Az Egyesület tagja lehet az a természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem
rendelkező szervezet, aki elfogadja az Egyesület Alapszabályát és a belépési nyilatkozatot aláírja,
valamint fizeti a tagdíjat.

A rendes tag felvételéről - írásbeli felvételi kérelme alapján - az Egyesület Elnöksége dönt.

Az Egyesület tagjának jogai:

- részt vehet az Egyesület tevékenységében és rendezvényein, továbbá a Közgyűlés határozatainak
meghozatalában szavazati joggal, észrevételeket, javaslatokat tehet, véleményt nyilváníthat az
Egyesület működésével kapcsolatban;

- a tag ajánlásokat tehet az Egyesületet érintő kérdések megtárgyalására;

- felvilágosítást kérhet az Egyesület tevékenységéről, amelyre az Egyesület 30 napon belül köteles
választ adni;

- választhat, illetve választható az Egyesület ügyintéző és képviseleti szerveibe, illetve tisztségeire;

- indítványt tehet a Közgyűlés és az Elnökség napirendi pontjaira;

- betekinthet az Egyesület nyilvántartásába;

- a tagok egyharmada írásban ok és cél megjelölésével rendkívüli Közgyűlés és rendkívüli elnökségi
ülés összehívását kezdeményezheti.

2. Pártoló tag lehet minden olyan természetes személy, jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem
rendelkező szervezet, aki az Egyesület Alapszabályát elfogadja, valamint erkölcsileg és anyagilag
támogatja az Egyesület működését. A tagfelvétel a rendes tagokra vonatkozó szabályok szerint történik.
A pártoló tag, illetve képviselője tanácskozási joggal részt vehet a Közgyűlésen, szintén igénybe veheti
az Egyesület szolgáltatásait, de tisztségre nem választható, tagdíjfizetési kötelezettsége, szavazati joga
nincs. Egyebekben jogai és kötelezettségei megegyeznek a rendes tagokéval.

3. Az Egyesület természetes személy tagjai jogaikat kizárólag személyesen gyakorolhatják. A jogi
személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tagok jogaikat képviselőik útján
gyakorolják.

4. Az Egyesület tagja köteles az Egyesület Alapszabályát, határozatait betartani, valamint részt venni az
Egyesület munkájában, elősegíteni a kitűzött célok megvalósítását, köteles a közgyűlés/elnökség által
meghatározott tagdíjat rendszeresen megfizetni.

5. A tagsági viszony megszűnik:

- a tag halálával,

- az Egyesület megszűnésével,

- a tag kilépésével,


- a tag kizárásával,

- a tag megszűnésével.

6. Az Elnökség kizárja az Egyesület tagjai közül

- azt a tagot, aki hat hónapon keresztül az elnökség írásbeli felszólítása ellenére elmaradt a tagdíj
megfizetésével.

- azt, akit bíróság jogerős és végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélt és a közügyektől eltiltott.

Az Elnökség tagjainak kizárási ügyében a Közgyűlés dönt. A kizárási eljárást első fokon az elnökség
folytatja le. Az eljárás megindítását bármely tag írásban kezdeményezheti. Az eljárás alá vont taggal az
eljárás megindítását és az ellene felhozott okokat, annak bizonyítékait közölni kell. Lehetőséget kell
biztosítani számára, hogy védekezését és bizonyítékait előadja. A taggal az elnökség indokolással
ellátott kizáró határozatát írásban közölni kell. A kizárt tag a kizárással kapcsolatos határozat ellen,
tizenöt napon belül az Egyesület Közgyűléséhez fellebbezéssel élhet. A kilépési szándékot az
Elnökséghez kell írásban bejelenteni. A kilépő tag kilépettnek tekinthető az Elnökséghez megküldött
lemondó nyilatkozatával. Az egyesület szervei által hozott jog- vagy alapszabálysértő határozat
megsemmisítése iránt bármely tag - a különleges jogállású tag csak érintettsége esetén -, a határozat
tudomására jutásától számított harminc napos jogvesztő határidőben pert indíthat. A perindítás a
határozat végrehajtását nem gátolja, a bíróság azonban indokolt esetben - a tag kérelmére - a határozat
végrehajtását felfüggesztheti. A per a törvényszék hatáskörébe tartozik.

7. A tagdíjat az Elnökség javaslatára a Közgyűlés állapítja meg.

IV.

Az Egyesület szervezete

1. Az Egyesület szervei:

Közgyűlés,

Elnökség.

2. A Közgyűlés az Egyesület legfőbb szerve, amelyet a tagok összessége alkotja. A Közgyűlést évente
egyszer össze kell hívni a hely, az időpont és a napirendi pontok közlésével. Az Elnöknek
tagnyilvántartásban szereplő tagok részére meghívót kell küldeni legalább tíz nappal a Közgyűlés
időpontja előtt. A közgyűlési meghívóban közölni kell azt az időpontot, amelyben az ismételt Közgyűlést
meg kell tartani, ha az eredeti időpontban megtartott Közgyűlés nem határozatképes. A megismételt
Közgyűlés a meghívóban közölt napirendi pontok körében a jelenlevők számára tekintet nélkül
határozatképes, ha erről a körülményről a tagokat az eredeti meghívóban előre tájékoztatták. A
Közgyűlés összehívását írásban kérheti a tagok egyharmada a cél és az ok megjelölésével, ebben az
esetben az elnök harminc napon belül köteles összehívni a Közgyűlést.

3. A Közgyűlést össze kell hívni:

- ha a tagok egyharmada cél és az ok megjelölésével írásban kéri ezt,

- ha az Elnökség rendkívüli Közgyűlés összehívását tartja szükségesnek,

- ha a bíróság a Közgyűlés összehívását elrendeli.


4. A Közgyűlés összehívása az elnök feladata.

5. A Közgyűlés határozatképes, ha azon a szavazásra jogosult tagok több mint a fele jelen van. A
határozatképtelenség miatt elhalasztott Közgyűlés változatlan napirend mellett határozatképes a
megjelent tagok számától függetlenül.

6. A Közgyűlés üléseit az Elnök vezeti. Az Elnök a Közgyűlés levezetésével mást is megbízhat.

A Közgyűlésről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök és két, a Közgyűlés által megválasztott tag
hitelesít.

7. A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

- az Egyesület megalakulásának, feloszlásának, más Egyesülettel történő egyesülésének a kimondása;

- az Alapszabály elfogadása és módosítása;

- tisztségviselők megválasztása és visszahívása; ha a tisztségviselő feladata ellátására méltatlanná
válik;

- tagdíj mértékének megállapítása;

- az Elnökség éves beszámolójának elfogadása; az éves költségvetés megállapítása;

- tisztségviselők, ügyintézők beszámoltatása;

- döntés minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a Közgyűlés hatáskörébe utal.

8. A Közgyűlés határozatai egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Minden tagnak egy
szavazata van.

9. A jelenlévő tagok kétharmados szótöbbsége szükséges:

- az Alapszabály elfogadásához, módosításához;

- az Egyesület feloszlásához, más Egyesülettel történő egyesülés kimondásához.

10. A tisztségviselők megválasztása titkos szavazással történik. Megválasztottnak azt a személyt kell
tekinteni, aki az érvényes szavazatok több mint felét megszerezte. Amennyiben a jelöltek közül valaki
nem kapja meg az érvényes szavazatok több mint felét, abban az esetben a tisztségre jelölt két legtöbb
szavazatot szerzett személy között újabb szavazást kell tartani. A megismételt szavazás győztese a
legtöbb szavazatot kapott személy lesz.

11. Az Elnök a Közgyűlésre tanácskozási joggal meghívhatja állami, társadalmi, gazdasági szervezetek
és magánszemélyek képviselőit.

12. Elnökség

Az Elnökség két Közgyűlés közötti időszakban - a kizárólagos hatásköröket kivéve - gyakorolja a
Közgyűlés hatáskörét, irányítja az Egyesület működését. Az Elnökség szükség szerint, de évente
legalább kétszer ülésezik. Az Elnökséget az Elnök írásban hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás
akkor minősül, ha a tagok az ülésről legalább tíz nappal az ülés időpontját megelőzően írásban
értesülnek, és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak. Az Elnökség ülései nyilvánosak. Az ülés
határozatképes, ha azon három fő elnökségi tag jelen van. Az Elnökség határozatait egyhangúan, nyílt
szavazással hozza. Határozatképtelenség esetén legkésőbb 30 napon belül az Elnökséget ismételten
össze kell hívni. Határozatképtelenség miatt ismételten összehívott ülések is csak akkor


határozatképesek, ha azokon legalább 3 elnökségi tag jelen van. Szavazategyenlőség esetén a
javaslatot elvetettnek kell tekinteni. Az Elnökség üléseire - annak tárgykörére figyelemmel - esetenként
további tagok hívhatók meg.

13. A 6 tagú Elnökséget a Közgyűlés választja meg az Egyesület tagjai sorából 5 éves időtartamra
(maximum 5 éves időtartamra).

14. Az Elnökség feladata és hatásköre:

- tagsági viszony keletkezésével és megszűnésével kapcsolatos eljárás;

- a Közgyűlés összehívásával, működésével kapcsolatos előkészítő és a Közgyűlés munkáját elősegítő
szervező tevékenység;

- az Egyesület gazdasági tevékenységével kapcsolatos döntés előkészítő munka, az éves programok,
költségvetés megvitatása és elfogadása;

- az Egyesület Szervezeti és Működési Szabályzatának megvitatása és elfogadása;

- az Elnök éves beszámolójának elfogadása;

- személyzeti munka irányítása;

- tisztségviselők, ügyintézők beszámoltatása;

- az Egyesület tagjának kizárásával kapcsolatos eljárás;

- minden olyan eljárás, amely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, és amelyeket az
Elnökség hatáskörébe von.

15. Az Egyesület tisztségviselői

Az Egyesület elnöke, titkára és alelnökei.

Az Egyesület elnöke: Vári Szabolcs

Az Egyesületet harmadik személy irányában, a bíróság és más hatóságok előtt az elnök egy
személyben önállóan képviseli. Az Egyesületet az Egyesület elnöke - Vári Szabolcs - önállóan akként jegyzi, hogy a kézzel a neve alá a
hiteles aláírási címpéldány szerint a teljes nevét önállóan írja.

Az Egyesület titkára: Chaiyont Yuwadee

Az Egyesület elnökét 5 éves időtartamra a Közgyűlés választja, aki tevékenységével a Közgyűlésnek
felelős.

Az Elnök feladata és hatásköre:

- az Egyesület tevékenységének irányítása;

- a Közgyűlés összehívása, határozatainak ellenjegyzése;

- döntés és intézkedés az Elnökség ülései közötti időszakban az Elnökség hatáskörébe tartozó
kérdésekben;

- a Közgyűlés és az Elnökség által hozott határozatok és állásfoglalások végrehajtásának irányítása és
ellenőrzése;


- kapcsolattartás más társadalmi és érdekképviseleti szervezetekkel;

- irányítja az Elnökség munkáját;

- vezeti az Elnökség üléseit;

- képviseli az Egyesületet;

- intézkedik és dönt a hatáskörébe utalt ügyekben;

- összehívja az Elnökség üléseit;

- vezeti az ügyintéző apparátust;

- irányítja az Egyesület gazdálkodását;

- utalványozási jogot gyakorol;

- gyakorolja a munkáltatói jogokat;

- minden olyan feladat ellátása, amelyet jogszabály az Elnök hatáskörébe utal.

16. Az Egyesület alelnökei:

1. Újhelyi Márió

2. Kiss Attila

3. Molnár Péter

4. Sziraky Zoltán

Az Elnököt távollétében az alelnök helyettesíti. Helyettesítés esetén az alelnökök teljes joggal képviselik
az Egyesületet, és gyakorolják az elnök jogait.

V.

Az Egyesület vagyona és gazdálkodása

1. Az Egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik, amelyet a Közgyűlés fogad el. Az Egyesület
gazdálkodásáról az Elnökség jelentést készít, amelyet elfogadás céljából a Közgyűlés elé terjeszt.

2. Az Egyesület működéséhez szükséges bevételeket az alábbiak jelentik:

- tagsági díjak, amelyet a Közgyűlés/Elnökség állapít meg;

- magán és jogi személyek támogatásai;

- az Egyesület gazdasági, vállalkozási tevékenységéből származó bevétel;

- rendezvény bevétel;

- egyéb bevételek.

3. Az Egyesület bevételeivel önállóan gazdálkodik, tartozásaiért saját vagyonával felel. Az Egyesület
tagjai az Egyesület tartozásaiért - a befizetett tagdíjakon túlmenően - nem felelnek.


4. Az Egyesület vállalkozási tevékenységéből származó bevételének megállapítását a társadalmi
szervezetek gazdálkodási tevékenységéről szóló hatályos jogszabályok alapján végzi.

5. Az Egyesület pénzeszközeit számlán kezeli.

VI.

Az Egyesület megszűnése

1. Az Egyesület megszűnik - a Ptk. 64. § (1) bekezdése szerint -, ha

a) az egyesület egy másik egyesülettel egyesül (összeolvad, beolvad),

b) a legfőbb szerve a feloszlásáról határoz,

c) a bíróság feloszlatja,

d) a törvényességi ellenőrzési eljárás eredményeképpen a bíróság megszűnteti vagy megállapítja
megszűnését,

e) a fizetésképtelensége miatt indult eljárásban a bíróság megszünteti,és az egyesületet a
nyilvántartásból törlik.

(2) Az (1) bekezdés b)-e) pontjaiban foglalt esetekben az egyesület jogutód nélkül szűnik meg.
Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt esetben végelszámolási eljárást, a c)-d) pontjában foglalt
esetekben pedig kényszer-végelszámolást kell lefolytatni.

(3) A legfőbb szerv nem dönthet az egyesület feloszlásáról, ha az egyesülettel szemben
lefolytatott végrehajtás eredménytelen volt vagy az egyesület fizetésképtelenségét a bíróság
megállapította.

(4) Az egyesület alapszabálya vagy törvény eltérő rendelkezése hiányában a jogutód nélkül
megszűnt egyesület - hitelezői igények kielégítése után - megmaradt vagyonát az egyesülési
jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló
törvényben meghatározott célra kell fordítani és az ott megjelölt módon kell nyilvánosságra hozni.

(5) Az egyesület nyilvántartásból való törlésére az egyesület nyilvántartásba vételére vonatkozó
szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

Az Egyesület megszűnése esetén vagyonáról a Közgyűlés rendelkezik, felszámolóként az Egyesület
volt ügyintéző szerve az Elnökség jár el.


VII.

Vegyes és záró rendelkezések

Jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról, a
közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi
CLXXV. törvény, valamint a mindenkor hatályos egyéb jogszabályok irányadóak.

 

 

 

 

 
Jogsegély
Követség

 

 


Egyesület

Beutazás
Magyarország
Thaiföld